Mindkét fiú 6 hós koráig csak szopizott, szerencsére volt/van elég tejem.
- A bébiételeket, -italokat 48 órán át el lehet tartani felbontás után is, így én ezzel a lehetőséggel számtalanoszor éltem is. A saját készítésű pépekből is 3-4-szeres adagot szoktam készíteni, egyet megeszik aznap, egy másikat a hűtőben tárolom a másnapi fogyasztásig, a többit adagokra osztva lefagyasztom.
- Tapasztalatom szerint botmixerrel nem lehet igazán homogénre, lágyra készíteni a pépeket, nekem a turmixgép jött be. Később, amikor már nem baj, ha kicsit darabos, tökéletes a botmixer is.
- Adott gyümölcs, zöldség szezonjában előre is készíthetünk bébiételt. Leturmixoljuk, jégkockatartóban lefagyasztjuk, majd fagyás után egy jól záródó műanyag dobozban tároljuk (feliratozva, dátumozva). Én a frissen elkészített kajákból is szoktam fagyasztani Aventes pohárban, de persze bármilyen kisméretű, jól záródó műanyag doboz megteszi. Egy-két adagnál nagyobb mennyiséget egy dobozban nem érdemes lefagyasztani.
- Őszibarackkal kezdtem a hozzátáplálást, konkrétan gyümölcslével (KK- ez itt a reklám helye). Két kanálnyit kóstoltattam, másnap uabból az üvegből 50ml-t itattam meg vele (a maradékra volt jelentkező). 3. napon őszibarack bébiételt kapott, szintén 50 ml-t (g-ot), amit kiskanállal adtam, 4. nap az üveg másik feléből, amennyi jól esett neki (Marci hamar evett szép mennyiségeket, Berci még 10 hósan is "csak" fél üvegnyi adagokat).
- Reszelt alma volt a következő, fél üvegnyi barack bébiételhez 2 evőkanálnyit tettem (egy egész almát lereszeltem, Berci megette a maradékot). Másnaptól már fele-fele arányban adtam.
- Banánt adtam harmadiknak, mivel elég magas a kalóriatartalma, hamar ki lehet váltani ennek segítségével egy étkezést (szükség esetén). Almareszelőn összenyomkodtam egy 3cm-nyi banándarabot, utána reszeltem az almát. A későbbiekben a banán mennyiségét fokozatosan lehet növelni.
- A 3 napos szünet után újból próbálkoztam a banánnal, de már meggyel megbolondítva. Megcsináltam az alma-banán pépet (fél alma, 1/3 banán), közben kiolvasztottam kb 10 szem meggyet. Hozzáöntöttem a lereszelt pépet a meggyhez, majd botmixerrel összezúztam. Így a meggy hajtó hatása és a banán hasfogóssága jól kiegészítették egymást. Cukrozni sem kell, mert a banán elég édes.
Folyt.köv.
1 megjegyzés:
A meggyet jó, hogy írod, bébiételekben olyan ritkán szerepel, ezért nem is jut sokaknak eszébe. Pedig tényleg nagyon jó baba-gyümölcs!
Megjegyzés küldése